szerda, október 24, 2012

Újra felfedeztem

a mixerem.

Régen, amikor a mixert vettük, azt néztük, hogy legyen kése, amivel a bébinek pépesíteni tudjam az ételt. Főként erre használtam az aprítós részét. S csak most nemrég jöttem rá, hogy milyen jól és könnyen elkészíthető vele  káposztasaláta, amit addig én mindig (nem túl gyakran) kézzel reszeltem le a kézi reszelőn - nem volt valami könnyű.

Most már szívesen, örömmel, könnyen, gyorsan készítek káposztasalátát, egy vagy több adagot, akár többször is egy nap, ugyanis nagyon finom a friss káposzta.

Felaprítom a káposztát kisebb darabokra.
S pillanatok alatt apró lesz.


Lehet ízlés szerint ízesíteni: só, ecet, olaj, bors, ...



Hasonló módon készítettem a nyers mandulatejet, mely szerintem sokkal finomabb a -számomra elérhető- bolti tehéntejnél.
Kicsit több, mint fél csésze mandulát este beáztattam vízbe, reggel leöntöttem róla a vízet, kevés vízzel két részben összeturmixoltam, hogy pépes állagú legyen, leszűrtem és kicsavartam géz segítségével. És egy nagyon finom friss, nyers mandulatejet kaptam. Annyira ízlett, hogy eszembe se jutott kakaóval vagy fahéjjal vagy egyébbel ízesíteni.
A megmaradt szinte száraz mandulareszeléket hűtőben tartottam másnapig, amikor belekevertem egy sütibe.
Nem számoltam utána, de azt hiszem drágább, mint a bolti tehéntej. Néha valami különleges finomságnak talán megengedhető.

A manduláról bőven van infó a neten. A tudatos vásárló oldalról: 
Élettani hatásai 
 A mandula bőségesen tartalmaz E-vitamint, fogyasszuk a méregtelenítő folyamatok serkentésére, ellenállóképességünk erősítésére. 
Sok benne a B1-vitamin, a folsav, a riboflavin (B2-vitamin), a P-vitamin és a foszfor. 
Gazdag ásványi anyagokban. A magnézium erősíti a csontozatot, serkenti a fehérjeképzést és fenntartja a szervezet kálcium-kálium egyensúlyát. 
Remek rézforrás: elősegíti az oxigén szállítását, jó hatású a véredényekre és az idegrendszerre. 
 Cinktartalmánál fogva serkenti a sebgyógyulást. Vastartalma miatt javasoljuk lábadozás, vagy vérképzési gondok esetén. 
A belőle készült krém tisztítja és hidratálja a bőrt. 
A lenyúzott magbélből nyert vitamindús mandulatejet évszázadok óta fogyasztják. A szója-, illetve húsmentes étrendben kedvelt ital kiváló fehérjepótló, és javítja az emlékezőképességet. 
A mandulában egyidejűleg magas a fehérje és az élelmi rost mennyisége. Ez a kombináció segít a tápanyag-bevitel ésszerű szinten tartásában - vagyis bármennyire is olajos magot fogyasztunk, a mandula, növeli a teltségérzetet, és egészségünket is védi. Mérsékli a vércukor-szint hirtelen emelkedését. 
Kedvező hatású egyes rákbetegségek megelőzésében.
Más olajos magvakból is hasonló módon lehet növényi tejet készíteni.

Az olajos magvakat - a diót is - fogyasztás előtt 12-36 órán át be kell áztatni, mert ezek a magok tartalmaznak enzimgátlókat, melyeket áztatással lebomlanak és olyan folyamatok indulnakmeg a magban, amely által emésztésük könnyebb lesz, szervezetünk számára táplálóbb, hasznosíthatóbb lesz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...